A kisgyermekkori sport nem elsősorban az érmekről, a versenyekről vagy a későbbi profi pályafutás megalapozásáról szól. Sokkal fontosabb, hogy a gyermek megtanulja használni a testét, örömét lelje a mozgásban, közösségi élményeket szerezzen, és olyan szokásokat alakítson ki, amelyek akár egész életében elkísérhetik. Egy óvodásnak nem kell sportolón
Az Eiffel-torony Párizs egyik legismertebb látványossága, amelyet évente turisták milliói keresnek fel. Azt azonban jóval kevesebben tudják, hogy a monumentális építmény tetején egy apró, otthonosan berendezett lakás is helyet kapott. A különleges ingatlant maga Gustave Eiffel alakíttatta ki, és állítólag még a leggazdagabb párizsiak ajánlataira is
Valószínűleg nem önként, hanem a magyarországi szabályozási környezet miatt kellett leállítani a nemesfém-kereskedést a Revolut platformján a hazai felhasználók számára.
Reggeli kapkodás, zsúfolt szekrény, mégis semmi felvenni való – ismerős? Nem a ruhák mennyiségével van a baj, hanem azzal, ahogy a ruhatárunkat felépítjük.
1898. szeptember 10-én egy olasz anarchista szíven szúrta Erzsébet osztrák császárnét, Magyarország királynéját Genfben. A támadás után Sisi azonban felállt, leporolta a ruháját, és továbbindult a hajóhoz, amelyre jegyet váltott. Nem tudta, hogy halálos sérülést szenvedett. A merénylet egy olyan élet végére tett pontot, amelyet a bécsi udvar szigor
A migrén rendszerint nem egyik pillanatról a másikra jelentkezik. Előfordulhat, hogy már órákkal a lüktető fájdalom előtt figyelmeztető jelek mutatkoznak, például szokatlan fáradtság, ingerlékenység, fényérzékenység vagy látászavar. Ha ezeket időben felismeri, nagyobb eséllyel tudja mérsékelni a roham kellemetlen tüneteit.
Huszonkét évvel az első film bemutatója után visszatér a mozikba a világ egyik leggátlástalanabb fegyverkereskedője. Nicolas Cage ezúttal a fiát alakító Bill Skarsgårddal kerül összetűzésbe, és az első előzetes alapján a családi konfliktust nem éppen békés beszélgetésekkel tervezik rendezni.
Az egyik legijesztőbb pillanat a gyereknevelésben az, amikor egyszer csak meghallod a saját szádból a mondatot, amit gyerekként annyira utáltál. A régi mintákat felülírni sokkal több munkát igényel annál, mint hogy elhatározzuk: mi majd jobban csináljuk.
Papíron egy hotelszobának nem bonyolult műfaj: kényelmes ágy, sötétíthető szoba, néhány csendes óra, és máris adott minden a megfelelő pihenésre. A tapasztalatok azonban gyakran ennek épp az ellenkezőjét mutatják. Megesik, hogy útközben nehezebben alszunk el, többször felébredünk, és reggel kevésbé érezzük magukat kipihentnek.
Alighogy lefekszik, máris jelentkezik a kellemetlen, égő érzés a mellkasában? Esetleg arra ébred éjszaka, hogy savanyú ízt érez a szájában, kapar a torka, vagy köhögnie kell? Az esti gyomorégés hátterében gyakran reflux áll, amelynek tünetei fekvő helyzetben különösen kellemetlenné válhatnak.