November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések és az Ökológiai gazdálkodás támogatása jogcímre – tájékoztatott az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium.
A 92 éves Gömöri György személyes emlékein keresztül idézi fel az 1956-os forradalom napjait, az egyetemisták szerveződését és az Egyetemi Ifjúság történetét. Az ELTE egykori hallgatója október 23. előtt kapcsolódott be az egyetemi szerveződésbe, majd a forradalom aktív résztvevőjeként élte át a sorsfordító eseményeket.
Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az Exim megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, az igények így az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet – tájékoztatott Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
Fotó: AWS Az AI következő hulláma már nem a chatbotok szintjén, hanem a gyárakban, az utakon és a logisztikai központokban bontakozik ki. Az Amazon Web Services erre reagálva indította el
Ősszel nem mindegy, hány fokra állítod a fűtést: ha megtalálod az egyensúlyt, kényelmesebb lehet az otthonod, és a rezsire is jobban figyelhetsz. Mutatjuk a szakértők ajánlását.
A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
Nemes László Moulin című filmje Franciaországban és a Benelux-országokban is a nézettségi lista élén nyitott, emellett elnyerte az „Audience Favourite” (a közönség kedvence) címet. A Moulin a francia kritikusok elismerését is kivívta, akik kiemelték Nemes László rendezésének rendkívüli erejét, a film különleges képi és hangi világát, feszült atmosz
Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
Hol húzódik a határ az adómentes gardróbkiürítés és az üzletszerű kereskedelem között? Ezt jó tudni, mielőtt a Vinteden vagy más online platformon csinálunk pénzt felesleges otthoni cuccainkból.
A közelmúltban az Országgyűléshez benyújtott adócsomag változtatna az adózás rendjét érintő egyes szabályokon is. A javaslat például meghosszabbítaná az adóellenőrzési eljárást becslési eljárás esetén, továbbá módosítana néhány előírást a szervezeti képviselet, illetve az iratbetekintési jog korlátozása körében. Cikkünkben a várható változásokat is
Egy év alatt 21 százalékponttal nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok aránya a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésében részt vevő cégek körében – közölte a gazdaságkutató társaság.
Tizenkét éve segíti a fogyasztókat a Nébih Szupermenta programja, amely a vásárlói döntések támogatása mellett a hatósági munkát is közérthetően mutatja be. Eddig 129 termékkörben mintegy 2800 terméket vizsgáltak, és több mint 238 ezer laboratóriumi paramétert elemeztek. Hamarosan érkezik a 130. teszt.
A 2026-os forró, száraz nyár hatására nőtt egyes körte- és paprikafajták oldható szárazanyag-tartalma. A kedvezőbbnek tűnő értékek azonban kisebb gyümölcsmérettel és változó keménységgel jártak, így a jobb íz nem garantált.
Aggasztó eredményt hozott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával, a kormányhivatalok közreműködésével végzett országos termékbiztonsági ellenőrzés: az NKFH laboratóriumában megvizsgált 186 USB-töltő közül 156 nem felelt meg a biztonsági követelményeknek. A szervezet szerint a közel 84%-os kifogásolási arány
Az alaptrágyázás nem merül ki a megfelelő műtrágyamennyiség kijuttatásában, hiszen a termésbiztonságot az is meghatározza, hogy a talaj tápanyag-szolgáltató képességéhez, a termesztett növény igényeihez és a termőhely adottságaihoz igazodik-e a tápanyag-utánpótlás. A foszfor és a kálium megfelelő ellátása különösen fontos, hiszen ezek a tápelemek c
A hozzájárulás és az általános jelölés önmagában egyre kevésbé elegendő a mesterséges intelligenciával létrehozott avatarok és hangklónok kockázatainak kezelésére.