Fotó: Croatia Airlines A döntés értelmében a légitársaság 35 millió új, egyenként egy euró névértékű törzsrészvényt bocsát ki, amelyeket teljes egészében a horvát állam jegyez le és fizet ki. Ezzel az állam tulajdonrésze tovább nő, a Croatia Airlines alaptőkéje pedig 248,2 millió euróra emelkedik. A többi tulajdonos nem vehet részt a részvényjegyzé
Fotó: police.hu Október 3-án hajnalban egy hétmillió forint értékű mezőgazdasági munkagépnek veszett nyoma egy bábolnai telephelyről. A komáromi nyomozók számos tanút hallgattak ki, így azonosították a tolvajt. Többször is próbálták felkutatni a férfit, ám nem sikerült, ezért elrendelték a körözését. Október 28-án végül rendőrkézre került a 24 éves
Fotó: Lime A Lime Magyarországon mintegy 5000 darabos flottával rendelkezik, ennek túlnyomó része a fővárosban üzemel, ahol a rollereket és a kijelölt Mobi-pontokat a BKK-val együttműködésben koordinálják. Jelen van már több városban is, például Székesfehérváron, Nyíregyházán, Sopronban, Szegeden. A vállalatcsoport németországi központja az MTI-nek
Finoman szólva sem győzte meg a töréstesztet végző szervezetet a Chery modellje, ugyanis nulla csillagos értékelést kapott. Mutatjuk, miért minősítették le ennyire!
Fotó: Ferrari A 41 éves pilótának ez az idei első és pályafutása 105. pole pozíciója, Mexikóban 10 év szünet után nyert újra időmérőt. Hamilton mellől honfitársa, George Russell startolhat majd a Mercedesszel, míg a harmadik rajtkockát a másik Ferrarit vezető monacói Charles Leclerc szerezte meg. A vb-címért küzdő Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes
Balatonudvari régi temetője a tó északi partjának egyik kevésbé ismert látnivalója, ahol több mint ötven szív alakú sírkő maradt fenn. Hogy miért éppen ilyen formát kaptak, arra a mai napig nincs biztos válasz, a kövek eredetéhez azonban több történet is kapcsolódik.
Létezik egy alkatrész az autókban, amely évtizedek óta ott van a fejünk felett, mégis meglepően sok tévhit övezi. Ez a kapaszkodó, ami a legújabb autókból a vezető oldaláról szinte teljesen eltűnt. De mire is szolgál ez és mire nem? Összeszedtük, miért van ott valójában, mikor ment életet és miért spórolják ki az autógyártók a mai legújabb modellek
Több hónap állás után, egy zörgő, rángató, hátramenetet pedig csak alkalmanként kapcsoló váltóval vágtam neki az országnak: vajon eljutok vele Mátészalkára?
Egy szállodai szoba elfoglalásakor érdemes néhány percet a biztonságra is szánni. A nyilvános Wi-Fi-hálózatok, az okoseszközök vagy akár egy elrejtett kamera ugyanis a személyes adatainkat és a magánéletünket is veszélyeztethetik. Mutatjuk, mire érdemes figyelni egy hotelben vagy kiadott apartmanban.
Mexikóban akad olyan luxuscsemege, amelynek alapanyagától sokaknak inkább elmenne az étvágya. A „mexikói kaviárként” emlegetett escamoles ugyanis nem halikrából, hanem hangyalárvákból és -bábokból készül, amelyek begyűjtése korántsem egyszerű feladat.
A Peugeot és a független francia óragyártó Serica közös alkotása, a Ref. 1174 Parade különleges változata a nemrég bemutatott RCZ Vision utasterében kapott helyet. Az egyedi, gleccserkék árnyalatú számlap színvilága a tanulmányautóhoz igazodik, a két vállalat tervezői pedig közösen fejlesztették ki azt a modult, amely az órát a Peugeot i-Cockpit mű
A retrodizájn az érzelmi kötődés, a nosztalgia és a modern technológia ötvözete – magyarázzák a téma szakértői e formák térhódítását. Mint mondják, a gyártók rájöttek, hogy a modern autók a szigorú aerodinamikai és biztonsági előírások miatt egyre inkább uniformalizálódnak, de a múlt ikonikus formáinak feltámasztásával képesek mély érzelmeket kivál
Egy járatkésés önmagában is kellemetlen, a helyzetet pedig tovább ronthatja, ha a jogosan járó kártérítés megszerzése hosszadalmas ügyintézéssel jár. Egy friss felmérés 22 európai légitársaságot hasonlított össze aszerint, milyen arányban rendezik az utasok kárigényeit, és milyen gyakran jutnak bíróság elé az elutasított vagy megválaszolatlan ügyek
Váratlanul a japán Hirakava Rjó vezeti majd a Forma-1-es Haas istállónál Esteban Ocon versenyautóját a Mexikói Nagydíj szombati programja során, valamint a vasárnapi futamon is. Az amerikai csapat meglepetésszerű hirtelenséggel közölte szombaton, hogy a 30 éves francia pilóta helyett a 32 esztendős Hirakava ülhet majd az autóban, részletekkel, ille
A Tesla nemcsak egy különleges szoftverfrissítéssel készült az idei halloweenre, de az autó magától is képes megijeszteni a mellette elhaladókat. Mutatjuk, hogyan működik!
Évente milliók keresik fel a világ legismertebb múzeumait, a leglátogatottabb intézmények között pedig egyre nagyobb figyelmet kapnak az ázsiai helyszínek. A legfrissebb rangsor szerint a Louvre például még az első háromba sem került be: a dobogó mindhárom helyét kínai intézmények szerezték meg.