A nyugalmazott katolikus püspök Facebook-oldalán megerősítik, ami már korábban napvilágot látott: azért nem találtak jelentést Beer Miklóstól, mert nem is készülhetett ilyen, beszervezése ugyanis meghiúsult.
A pára- és ködfoltok feloszlását követően jellemzően napos, száraz idő várható a hétvégén 8-12 Celsius-fok közötti csúcsértékekkel, de a hajnalok fagyosak lesznek, általában mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl majd le a levegő - derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Az egészségügy feudális struktúráinak lebontásáról írt a szaktárca vezetője csütörtökön, a Semmelweis Egyetem rektorának lemondása után, hogy a területen a szakmai teljesítmény határozza meg az előrejutást.
A parlament kedden elfogadta a mindössze 14 oldalas, Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes által benyújtott, Az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelme és megerősítése érdekében szükséges egyes törvények módosításáról című törvénytervezetet.
Egy egészen meghökkentő név bukkant fel a nyilvánosságra hozott ügynökakták között, amely elsőre akár történelmi tévedésnek is tűnhet. Egy vidéki áruházvezető ugyanis olyan fedőnevet kapott, amely később az egész ország számára ismerőssé vált.
Az ügynökakták egy részét mágnesszalagokon tárolták, ami egy ősrégi adathordozó. A szalagokat 2009-ben digitalizálta egy szakértői csapat. Nem volt könnyű dolguk, hiszen úgy kellett beolvasni a titkos adatokat, hogy ők maguk nem láthatták azokat.
Már az őszi szünetben kiderült, hogy súlyosan meghibásodtak a fűtést biztosító berendezések a XVI. kerületi Budapesti Gépészeti SZC Csonka János Technikum és Szakképző Iskolában, így a tanítási szünet után teljesen ellehetetlenült a hagyományos jelenléti oktatás az épületben. A biztonsági kockázatok és a hideg miatt a héten azonnal online rendre ál
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban bejelentett rendészeti törvénycsomagot, mielőtt a több tucat módosítást tartalmazó javaslatot az Országgyűlés elé terjesztené – közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a közösségi oldalán.
Török Gábor is megszólalt a közösségi oldalán, miután az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) elismerte, hogy informatikai hiba miatt került be Lezsák Sándor neve a november 4-én elindított, ügynökaktákat tartalmazó adatbázisba. A politikai elemző szerint a múlt feltárása alapvető társadalmi érdek, a nyilvánosságra hozatal során e
Megérkezett Budapestre a második új, hosszú CAF-villamos is, amelyet Spanyolországban gyártottak és szereltek össze. Az elsőként érkezett jármű már sikeresen teljesítette a szükséges próbafutásokat, a második pedig a budapesti érkezését követően kezdheti a forgalomba állást megelőző vizsgálatokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának lemondását. A Fidesz elnöke a miniszterelnök szavaira is reflektálva kijelentette, ez nem tisztítótűz, hanem hatalmas veszteség a magyar orvoslás számára.