Magyar Péter a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben kért bocsánatot Lezsák Sándortól, az Országgyűlés alelnökétől, miután a politikus neve tévesen jelent meg a hálózati személyek frissen nyilvánosságra hozott nyilvántartásában.
Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést – tudatta a törvényszék sajtóosztálya.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta azt a bírói döntést, amellyel elrendelték Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását az MNB-ügyben. A bíróság első fokon döntött a gyanúsítottak letartóztatásáról, amely ellen mindhárman fellebbeztek, de a Törvényszék másodfokon elutasította az indítványukat.
36 évvel az 1990-es rendszerváltás után megnyíltak az úgynevezett ügynökakták. De valójában mi lett most hozzáférhető, és mi az, ami továbbra is rejtve marad? Többek között erről beszélt az InfoRádióban Tabajdi Gábor történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatala és az 1956-os Intézet Alapítvány kutatója, aki szerint a nyilvántartásban lévők eg
Az ügynökakták közötti keresést lehetővé tevő nyitottaktak.hu weboldal elérhetetlenné tételét követelte Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője. Éles bírálatot fogalmazott meg az oldallal kapcsolatban, amely szerinte a múlt feldolgozását nem megfelelő módon segíti elő.
A szociológus arra utalt ezzel, hogy "embereket valamiért, valamilyen szempont szerint kitesznek az asztalra, rájuk mutatnak, és bűnbakokat képeznek belőlük".
Másodfokon is helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék a döntést, amely elrendelte Matolcsy György volt jegybankelnök és két másik gyanúsított letartóztatását. A bíróság elutasította a gyanúsítottak fellebbezését, hangsúlyozva: fennáll a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének közvetlen veszélye. A nyomozók ráadásul ol
A főváros visszakapta a közterület kezelését, a rendezvényt mégis a korábbi kormányhoz közeli AVB Kft. bonyolítja le. A fővárosi önkormányzat szerint arról van szó, hogy a szerződést megörökölték, és a felmondása a vásárt ellehetetlenítette volna.
Súlyos informatikai és feldolgozási hibára derült fény az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) által szerdán nyilvánosságra hozott ügynökadatbázis kapcsán. Cseh Gergő Bendegúz, a levéltár főigazgatója az ATV reggeli műsorában nyilvánosan elnézést kért Lezsák Sándortól, és hozzátette: akár több ezer adat is tévesen szerepelhet az a
Elkerülő utakat tervez a kormány Szolnok és Kunszentmárton között, a 442-es főút mentén – közölte a közlekedési és beruházási miniszter csütörtökön a Facebook-oldalán.
Bóka János is reagált Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára igazgatójának beismerésére, amelyet az ATV Start műsorában tett, miszerint olyan nevek is nyilvánosságra kerültek november 4-én az ügynökaktákban, akik valójában nem besúgók voltak, hanem megfigyeltek. A Fidesz frakcióvezetője ezért a hibáért többek között
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszél
A Fővárosi Törvényszék szerint fennáll annak a veszélye, hogy Matolcsyék lelépnek. Példaként hozták fel a volt jegybankelnök fiát, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot kellett kiadni.
Nyolcvanéves korában, rövid betegség után elhunyt az ausztrál autósport legendás alakja. Ő szerezte meg a Williams istálló történetének legelső egyéni világbajnoki trófeáját.