Az Oscar-díjas színésznő, Julia Roberts a napokban töltötte be 59. életévét, és a közösségi oldalon az elsők között köszöntötte fel őt operatőr férje, Daniel "Danny" Moder. Azon a régi fotón csak úgy süt róluk a szerelem - de ez elmondható a róluk készült friss felvételekről is, a pár már több mint 25 éve odáig van egymásért.
Nem minden párkapcsolat állja ki az idő próbáját, és sokszor bármennyire is szeretnéd, egyszerűen nem működik a kapcsolatod az adott pasival. Ha viszont az alábbi hat típusból valamelyikbe tartoztok, szinte biztos, hogy hosszútávon együtt fogtok maradni.
" Ez egyszer még jó lehet valamire!" — mondogatjuk egy csomó tárgyra, amiről tudjuk, hogy soha semmi hasznát nem fogjuk venni, de megválni sem szeretnénk tőlük. Néhány doboznyi limlom a padláson vagy a beépített szekrényekben még teljesen ésszerű raktározás lehet, ahogyan néhány szentimentális csecsebecse jelenléte is az életterünkben.
A Saltburn sztárját rengeteg kritika érte a külseje miatt, és most úgy döntött - nem kis összeget áldozva rá - szépészeti kezelésen vesz rész. Megmutatta, pontosan milyen beavatkozásról van szó.
Glenn Close az 1980-as évek eleje óta a színpad és a filmvászon királynője – függetlenül attól, hogy bár összesen 8 alakommal jelölték Oscarra, soha nem nyerte el a szobrocskát. Ellenben begyűjtött 3 Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjat.
A Libri Könyvkiadó gondozásában már magyarul is beszerezheted a BookTok és a Bookstagram egyik legfelkapottabb könyvét, a Yesteryear, azaz az Aranykor című regényt, amelyből hamarosan Anne Hathaway főszereplésével készítenek filmet.
A Real Madrid jóképű futballsztárja ezúttal nem a pályán, hanem a kamerák előtt hódított: legújabb fotósorozatán szinte semmit sem bízott a képzeletre.
A gyerekek már egészen kicsi korban kíváncsian fedezik fel a testüket, a felnőtteknek azonban nem mindig könnyű válaszolni a kérdéseikre. Különösen igaz ez az intim testrészekre és a testi határokra, amelyekről sok családban még mindig nehéz természetesen beszélgetni. Egy új mesekönyv most játékos formában segít abban, hogy ezek a témák se maradjan
Mi lenne, ha a problémáid nem csupán akadályok lennének az utadon, hanem olyan jelzések is, amelyek megmutatják, merre érdemes tovább indulnod? Kertész Lilla szervezeti pszichológus olyan mentális életstratégiákat hoz cikkében, ami a győztes attitűddel rendelkező emberekre jellemző.
Egy új lehetőség, egy fontos találkozás vagy egy régóta halogatott döntés hozhat fordulatot novemberben – mutatjuk, melyik napra figyelj a csillagjegyed szerint.
Ki gondolta volna, hogy ha a savanyú uborka leve nem a mosogatóban végzi, akkor valójában egy igazi kincs, amit az emberek már régóta nagy becsben tartanak? Ha eddig ön is kidobta a lét és a benne eltett zöldségeket az uborkán kívül, akkor ideje átgondolni ezt a szokást. A savanyú uborka leve ugyanis nemcsak egészséges, de a konyhában is sokoldalúa
Napjainkban szinte természetesnek számít, hogy az év bármely szakában hozzájuthatunk friss eperhez, áfonyához vagy paradicsomhoz a szupermarketekben. Ez a folyamatos elérhetőség ugyanakkor azzal is járt, hogy sokszor eltávolodtunk a természetes ritmustól, és már kevéssé tudjuk, mikor minek van az igazi érési szezonja. A dietetikus a szezonális étke
Nehéz időszakon megy keresztül a Schobert család, hiszen, mint tavasszal kiderült, Rubint Réka 4 éve rákkal küzd. Ám Norbi most elárulta, nemcsak feleségéért, hanem édesanyjáért is aggódnia kell. Judit asszony közel fél éve kórházban van, ott ünnepelte születésnapját is.
Alig néhány hónappal azután, hogy Harry herceg és Meghan Markle visszaköltöztek az Egyesült Királyságba, a házaspár máris új rezidenciára cserélte eddigi bázisát. Bár a brit sajtó és a királyi család rajongói feszülten figyelik a Sussex-i hercegi pár minden lépését, a legfrissebb beszámolók szerint a költözés hátterében nem családi viszály, hanem e
Ha a karácsonyi ajándékok beszerzése, a decemberi programokon való részvétel már most szorongással tölt el téged, ezekkel az ötletekkel egy kis extra bevételhez juthatsz az ünnepek előtt.
Az Ázsia Expressz legutóbbi epizódja nemcsak a szoros befutó miatt vált emlékezetessé, hanem a versenyzők közötti feszültségek is komoly beszédtémát szolgáltattak. A Bolíviában és Brazíliában zajló hetedik évad egyik legizgalmasabb pillanata volt, amikor a párosok közötti néhány másodperces különbség döntött a medáljáték sorsáról. A célba érkezés u
Már közel másfél millió megtekintésnél jár az a YouTube-riport, amelyet a Fókuszcsoport készített Magyar Péterrel. A videóban Nagy Ádám egy egész napon át követte a miniszterelnököt október 23-án, bemutatva a kulisszák mögötti pillanatokat és a kötetlenebb helyzeteket. Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója és politológusa a témáv
Billie Eilish a karrierje kezdetén szinte kizárólag extra túlméretezett, bő ruhadarabokat viselt, hogy senki ne tárgyiasíthassa és elkerülje a testével kapcsolatos, kéretlen kritikákat. Most azonban mégis a testi adottságaival vannak elfoglalva a kommentelők: a legutóbbi kampányfotói óriási port kavartak.