2027 végén Budaörsön nyitja meg negyedik magyarországi szakáruházát a Bauhaus – jelentette be a barkácsáruházlánc a LinkedIn-oldalán. A beruházás terve már közel tíz évvel ezelőtt felmerült, az akkori elképzelések szerint 2019-ben nyílt volna meg az üzlet.
Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést – tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
A Vylor nemrég vált ki a Cortevából és máris 12 új technológiai platformot készít elő. Havass Tamás magyarországi ügyvezető igazgatót a hazai tervekről és a kukoricatermesztés jövőjéről kérdeztük.
Nem pusztán annyi a dolgunk, hogy a víz mielőbbi kivezetése helyett átálljunk a vízmegtartásra. Ehelyett egy nagyon bizonytalan, sok szempontból változó jövőre kell egy olyan erős vízstratégiát kidolgoznunk, ami minden jövőbeli helyzetben alkalmazható lesz – hangzott el a Tudomány és Parlament 2026 címmel rendezett konferencián az Mta Székház Díszt
2027 januárjától Azurák Csaba is az ATV Egyenes Beszéd című műsorát vezeti. A több mint 25 éves televíziós tapasztalattal rendelkező szakember Szöllősi Györgyivel heti váltásban lesz látható a csatorna képernyőjén. A bejelentést Németh S. Szilárd, az ATV vezérigazgatója tette a csütörtöki Big Picture konferencián.
Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az Mbh Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az
További kamatemelésekre lesz szükség az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) részéről az infláció letörése érdekében – jelentette ki Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke egy csütörtöki interjúban. A jegybankár szerint az irány egyértelmű, a szigorítás pontos mértéke és üteme azonban még nyitott kérdés, bár a maga részéről a fok
Az egykor MicroStrategy néven ismert, ma már egyszerűen Strategy technológiai és befektetési vállalat éveken át az intézményi bitcoin-felhalmozás abszolút úttörőjének és szimbólumának számított. Michael Saylor alapító és elnök vezetésével a cég egyetlen világos stratégiát követett: a hagyományos tőkepiaci eszközökkel, főként részvénykibocsátásokból
További kamatemelésekre lesz szükség az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) részéről az infláció letörése érdekében – jelentette ki Thomas Barkin, a richmondi Fed elnöke egy csütörtöki interjúban. A jegybankár szerint az irány egyértelmű, a szigorítás pontos mértéke és üteme azonban még nyitott kérdés, bár a maga részéről a fok
A kormány megszünteti az Élelmiszermentő Központot, ugyanis az Állami Számvevőszék vizsgálata súlyos hiányosságokat tárt fel a szervezet működésében - jelentette be az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videójában. Bóna Szabolcs közölte, az előző kormány 2022-ben azzal a céllal hozta létre az Élelmiszer
Az amerikai választásokon az adatközpontok építése politikai üggyé vált, ami lassabbá és drágábbá teheti az AI-infrastruktúra kiépítését. Az NBC exit pollja szerint a válaszadók közel négyötöde ellenzi, hogy ilyen létesítmény épüljön a lakókörnyezetében, csaknem 60 százalékuk pedig fontos vagy meghatározó szempontnak tartotta a kérdést a szavazásná
A tulipán ültetésekor nem csupán a virág színére és formájára érdemes figyelned. Az ép hagyma kiválasztása, a megfelelő hely, a hőmérséklet és a vízellátás együtt dönti el, hogy tavasszal egészséges növény fejlődik-e.
A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Több új, saját gyártású sorozattal, új reality-vel és visszatérő műsorokkal készül az RTL 2027-re. A médiacég bejelentése szerint tovább épül a Most Wanted világa és érkezik A Nemzet Hülyéje című szórakoztató műsor is. A Big Picture konferencián az RTL azt is bemutatta, hogyan változik a magyar közönség tartalomfogyasztása. A 18–59 évesek körében a
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.